Első zalai gyümölcsészkönyv
Pusztaszentlászlón 2011. május 12-én 17.30 órától az "Első zalai gyümölcsészkönyv" című kiadványt mutatta be az érdeklődőknek Darázsi Zsolt, a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány elnöke, a mű egyik szerzője és felelős kiadója.

A kötetet a "Fenntartható fejlődés a háztájiban - Alkalmazkodó gyümölcsészet bevezetése a zalai aprófalvakban" program eredményeként született a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával. Szerkesztője Lázár Péter, a tanulmányok szerzői között szerepel még Lantos Tamás, Kovács Gyula, Dóka László, Bócsó Renáta és Juhász Attila. 

A programról a Zalai Hírlap is beszámolt.

A rendezvény képgalériája itt tekinthető meg.

vissza